Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 

85.jpg

Meglepően zárult a recitai rém történetének utolsó fejezete. Mivel a per már 1985 óta folyt és az erdélyi jogtörténelemben egyedülállóan, több mint 1200 tanút hallgattak meg, Románia lélegzetvisszafojtva figyelte a végkimenetelt.


A hetvenes évek derekán, Popescu Chatill, egy kisvárosi vagány, közel 30 embert tett el láb alól, a saját, gondosan megírt - azóta kiadott - értékrendje szerint. Gyilkosságai között mindig pontosan ugyanannyi nap telt el, így a hatóságoknak csak időre volt szükségük, hogy egyre jobban szűkítsék a kört. Utolsó kiszemeltje Andrij Georgijevics Novominszk, egy ukrán kamionos volt, aki a szemfüles román rendőrök sikeres közbeavatkozásának köszönhetően ma is vígan rója a sztrádát túlterhelt járművével, igaz két lábujját azóta sem találták meg. Ő az ítélethirdetés előtt így nyilatkozott:
"Soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor Popescu, akivel azóta egy focicsapatban játszunk, nekemrontott a pihenőben. Ma már jókat nevetünk azon, hogy többször is mellémszúrt. Bízom a bíró úrban, és biztos vagyok abban, hogy a szívére fog hallgatni."

2012. augusztus 8-án Joachim Zwdab a román legfelsőbb bíróság ügyésze könnyek közt tört ki, amikor a bíró fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Popescut, a recitai rémet. A döntés mögött nagy valószínűséggel a Sitkó Bajnokság gólkirályi címe állhat.

Az ítélet jogerős, az élet igazságtalan, Popescu pedig 3 gólt jósolt magának a vasárnapi kupadöntőre.

süti beállítások módosítása